Tisztelt látogatók!
Az idei évben június 29-július 4.-éig tartottuk a szokásos néptánctáborunkat,amit idén is a Balaton mellett tartottunk.Bár korábbi helyünkről,Keneséről el kellett mennünk (mivel a szállás pillanatnyilag átalakítás alatt van) így az idei évben Balatonlelle központjában tudtunk mókázni.
1.nap:Mindenkinek délután 4-ig kellett leérkeznie,ezt táncosaink egyénileg vagy csoportos vonatozással oldották meg.
A szálláshely elfoglalása után,ami mindenki számára megfelelt,hiszen egy üdülő-hotel átmenet volt,ahol az ételek is végre ehetőek voltak :D a kisebbek felügyelet mellett a magyar tengerben pancsoltak,míg az ifjak megkapták a feladataikat és a bátorságpróba nemes szervezését is! Az este folyamán beosztottuk a kalálkákat,amit egy tábortűz követett volna,de sajnos az eső elmosta :(
2.nap:Második nap a reggeli után már a táncos élet is elkezdődött,ekkor kezdtük el a korábbi koreográfiáinkat újra átnézni,kigyakorolni.Mivel a csoport egy jelentős része ÉPP Marokkóban teljesít egy nemzetközi folklór fesztiválon így csakis a táborban nyílt lehetőségünk a próbára.
A próba után egy rövid,de kellemes után elfogyasztottuk az ebédünket,utána volt aki csendes pihenőre tért vagy éppen kézműveskedni,amit Mányoki Kriszti,Gyulai Éva és Vali néni vezetett.Ez időben lehetett elkészíteni a titkos barátoknak szánt ajándékot vagy éppen apunak,anyunak,testvérnek is fonhattunk karkötőt,készíthettünk kalárist,de még fűzhettünk gyöngyöt is.
A délutáni próba alatt táncosaink nekiláttak Sárköz tánckultúrájának az elsajátítására,amit egy kiadós fürdéssel nyugtáztak utána.
Ezen az estén mutatták be a kalálkák a csatakiáltásukat és az indulójukat is.
3.nap:Ez a nap is immár csak Sárköz táncával telt el,majd ezen az estén tartottuk a lellei felfedezőtúránkat,ahol a csapatok egy levelet rejtettek el a másik számára egy útvonalon,ahol pöttyökkel jelezték,hogy merre is van a helyes út.Az akció után volt,aki bent maradt a városközpontban és volt,aki visszament a szállásra lepihenni.
4.nap:A szokásos aznapi tánc és balatoni megmártózások után ezen az estén is csapatfeladatokat teljesítettünk.Ezen a napon kerestük meg egymás üzeneteit,a pöttyöket követve.Kisebb-nagyobb félreértések után mindegyik csapat levele meglett és ezután tudtuk csak megoldani.
5.nap:A VÁRVA-VÁRT BÁTORSÁGPRÓBA NAPJA
Az utolsó előtti nap nemcsak a kicsik,hanem az ifik számára is sok jót kecsegtetett.A tábor ideje alatt összegyűjtött tulipánokat ma lehetett beváltani egy 9D-s mozizásra,ahol különböző szituációs filmeket nézhettünk meg,miközben vagy épp a víz fröcsköl le vagy egy műanyag pók ugrik a lábunkra.
A vetítés után már ez első turnus vissza is indult tüzet gyújtani a szalonnázáshoz,de nem sokkal utánuk mentek az ifik is előkészülni a bátorságpróbához.Mivel sokáig tartott a szalonnázás így a bátorságpróba kezdete is már bőven az éjszakába nyúlt,eltért a szokásos kilenc órai kezdettől.Így kb. 10 óra tájékán tudtuk elindítani az első csapatot.Véleményem szerint jóra sikeredett,de volt egy-két bökkenő:rendőrséggel fenyegetőző szomszéd,ideges tanító néni satöbb,satöbbi,satöbbi..... Igaz van olyan táncosunk,aki már "felnőtt" a bátorságpróbához,szóval így nem tudtunk neki "újat" mutatni,de ő se panaszkodott ;)
6.nap: Már reggeli után kezdetek táncosaink haza szállingózni.A busz délután kettőre érkezett a táborhoz és miután bepakoltunk,tudtunk csak elindulni.Kb. 1,5 óra elteltével újra a csepeli ÁMK előtt találtuk magunkat.Szép volt,jó volt,kacagtunk,mulattunk,TÁNCOLTUNK!!!
Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!
2018. július 31., kedd
2018. június 19., kedd
3.Új kenyér fesztivál
Tisztelt látogatók!
Idén ismét megrendezzük a 3.Új kenyér fesztivált vagy más néven a Három nemzet találkozóját.A program idén is Csepelen fog zajlani,augusztus 17 és 23.-a között.A program csúcspontja a Szent Imre téri szurkolói Arénában rendezett gála,aminek az időpontját később pontosítjuk.Várunk mindenkit sok-sok szeretettel!
felhasznált képek forrása:
magyarcimerek.hu/csepel-budapest-21-kerulete
wikipédia-flag of Kazahstan.svg
katonadolog.hu-finn zászló
Tábor a Balaton partján
Idén is megrendezésre kerül a hagyományos balatoni tánctáborunk immár Balatonlellén!Az elmúlt években a régi MÁV üdülőben szerveztük Balatonkenesén,de mivel az épület lebontásra került így a tábor is helyszínt váltott.A tábor június 29 és július 4-e közt lesz.A tánctábor díjáról érdeklődjenek az együttesvezetőnél!
2018. április 6., péntek
Szatmári fiú folyamat
A szatmári 2 perces és 5 perces koreográfiához elkészült a fiúk folyamatának teljes leírása:
verbunk (fiúként változó folyamatok)
vége közös: fut körben
2x elől csap
2x oldalt csap
dallam végéig sűrű csapásolás
csárdás:
szabad tánc,majd kötött:
jobbra csárdás,balra csárdás-FORDUL-balra csárdás-FORDUL-balra csárdás
utána 6x forgás hatodikra dobbant (bal lábbal),majd jobbra lép-lép dobbant (másodikra dobbant)
utána forog balra keringő fogással 2. után kifordítja elől a lányt,majd hátra 4 számolás alatt fordítja meg->utána lép-lép ti-ti-tá
fut a helyére-> elől a szóló többiek hátul nézik utána elölről kezdődik ugyanez a folyamat.
Keződik a friss,fiúk a félkörös helyükre szaladnak folyamat:
4x nyit-zár
elől csap 2x
oldalt csap 2x
elől csap 2x
majd sűrű
4 záró
elől a két lány-1 fiú,a többi fiú hátul kézfogással figurázik
/itt ér véget a 2 perces/
az 5 percesnél a fiúknak van egy folyamatuk,más térformában (végén a csapásolás)
4x nyit-zár
elől csap 2x
sűrű
4 záró az utolsóra ti-ti-tát tapsol
verbunk (fiúként változó folyamatok)
vége közös: fut körben
2x elől csap
2x oldalt csap
dallam végéig sűrű csapásolás
csárdás:
szabad tánc,majd kötött:
jobbra csárdás,balra csárdás-FORDUL-balra csárdás-FORDUL-balra csárdás
utána 6x forgás hatodikra dobbant (bal lábbal),majd jobbra lép-lép dobbant (másodikra dobbant)
utána forog balra keringő fogással 2. után kifordítja elől a lányt,majd hátra 4 számolás alatt fordítja meg->utána lép-lép ti-ti-tá
fut a helyére-> elől a szóló többiek hátul nézik utána elölről kezdődik ugyanez a folyamat.
Keződik a friss,fiúk a félkörös helyükre szaladnak folyamat:
4x nyit-zár
elől csap 2x
oldalt csap 2x
elől csap 2x
majd sűrű
4 záró
elől a két lány-1 fiú,a többi fiú hátul kézfogással figurázik
/itt ér véget a 2 perces/
az 5 percesnél a fiúknak van egy folyamatuk,más térformában (végén a csapásolás)
4x nyit-zár
elől csap 2x
sűrű
4 záró az utolsóra ti-ti-tát tapsol
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
