Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2013. január 6., vasárnap

2012.év vége felé

Nem mondhatjuk, hogy az év vége eseménytelenül zajlott! Befejeztük Kalmár Sándorral a Rábaközi koreográfiát,és be is mutattuk először a Kerületi Művészeti Hetek Néptánc Gáláján a Királyerdei Művelődési Házban, dec.15.-én, méltó körülmények között, a Munkásotthon színpadán a Karácsonyi Gálán, ekkor már színes selyem kötényekben, rábaközi övekben! Mindkétszer régi barátunk, a Gázsa zenekar kísért kitűnően. Megszerettük a rábaközi táncanyagot! A táborban és azóta is a hétvégi próbákon nagyon sokféle lépést megtanultunk, s megszerettük a koreográfiát, amelyet Kalmár Sándor megalkotott! Sokat fogjuk még gyakorolni, mert ez lesz az egyik mű, amelyet bemutatunk az Örökség Közép-magyarországi Régiós versenyen, ahol tavaly az Oláh lány elvesztette a kecskéjét, mezőföldi koreográfiával nívó díjat nyertünk. Sikerünk volt a Rábaközivel, a kecskével és a Kalocsaival a Vermes Iskolában is, ahol a Kis-Csepel szólistáival több mint fél órás műsorral és táncházzal avattuk be a Comenius programjuk kapcsán vendégül látott nyolc nemzet delegációjának tagjait a magyar tánchagyományba. Nagy kedvvel álltak be a Sárközi táncházba, melyet Újvári Júlia és Antal Levente vezetett! Az iskola felsősei és tanárai ugyancsak kitartóan követték a tánctanítók mozdulatait! A "Toborzóknak" köszönhetően megalakult a Cseppecske Csoport, akiknek hétfőn és szerdán van foglalkozásuk 16,30-17,15-ig az ÁMK-ban, s akikhez folyamatosan lehet csatlakozni! Dec.17.-én az évértékelő családi délután is rendkívül jó hangulatban zajlott! A bőséges ünnepi asztalon mindenki talált kedvére való süti, innivalót. A lufihajtogató mester húszféle állat hajtogatását mutatta meg a cseppecskéknek, s minden gyermeknek hajtogatott -kívánsága szerint- ajándékba. A Cseppek maguk hajtogattak kutyust és egeret, egyiket annak a társuknak, akinek a nevét kihúzták. A húszféle lufiállatkából először az a gyermek választhatott, akinek a legtöbb szaloncukrot jegyezték a társai! Mindenki kapott nem csak lufit, szaloncukrot, de a Pálvölgyi Digitál ajándékát is, a mécsestől magasra fölszálló léghajócskát. A gyermekek és szüleik ajándékkosárral köszönték meg Mlinár Marika AMI-s tanáruk, Kalmár Sanyi, a koreográfiát készítő Csepel T.e. vezetője és Kreiszné dr Paál Sára együttesvezető egész évi odaadó munkáját. Sudridom versengést és egy kis táncolást követően,- az apukák segítségével- föleresztettünk egy ilyen léghajócskát az udvarról, s futva követték az útját a gyermekek a dühöngőig!... Szilveszter estéjén Csepel szerte fölszálltak a léghajók, hirdetve, hogy a 33 éves Csepp-Csepel 2013.-ban ötödször is méltón fogja képviselni hazánkat a Török TV 35. Intervíziós Fesztiválján, ezúttal IZMÍR-ben. Azon túl is nemes, szívderítő feladatok várnak a csoportra:Májusban indulunk az Örökség versenyen, Júl. elején tánctáborban szerzünk új ismereteket, élményeket, barátokat, augusztus közepén marokkói meghívásnak teszünk eleget. S minden hétfőn este a Csepp próbán nem csak ügyesedünk, de nagyon jól érezzük magunkat! P.S.

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés