Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2016. május 2., hétfő

Török, görög két jóbarát?



   A Csepp Csepel húsz fős kulturális delegációja látott ilyet a 18. Nemzetközi Gyermek Néptánc Fesztiválon az Észak-ciprusi Girnében, mégpedig a két tanítójelölt csoportkísérő  leányok személyében!
Egyikük a sziget közepén húzódó határvonal déli részé, görög területen, másikuk az északin, a török ciprióták lakta államban növekedett.
Most mindketten az Acapulcó  nevű ötcsillagos szállodában töltötték azt a tíz napot, csakúgy, mint a lengyel, litván és magyar delegáció minden tagja, tehát a 7-13 éves gyermekek is, mely idő alatt ünnepelték régen elhunyt, szeretett vezérüket Atatürköt!
Ápr.23. legjelentősebb nemzeti ünnepük, egyben Gyermeknap, melyen  nemzetközi néptánc Gálát rendeznek, amit az Állami Televízió élő adásban közvetít!
A jeles ünnep délelőttjén mind a tíz meghívott ország táncosai viseletben felvonultak fel abban a stadionban, ahol a Köztársasági Elnök, a Miniszterelnök, a Parlament elnöke, az oktatási miniszter és még sokan mások együtt ünnepeltek a gyerekekkel! Mindenkit lenyűgözött az a hétszáz gyermek, akik pomponokkal a kezükben táncoltak a zöld pázsiton.
Ezek az államférfiak, helyesebben a  Parlament elnöke hölgy, előző napon fogadták a delegációk négy-négy tagját! Úgy vonultunk be a hivatalokba, hogy nem kellett beléptetőn áthaladni, se nem világítottak át, nem kellett a telefonokat kitenni, stb., hanem baráti kedélyes légkörben adtuk és vettük át az ajándékokat, s mindenhol beszélgetésre is szántak kis időt!
Előzőleg már két műsoron túl voltunk, melyeket menettánc is megelőzött Güzelyurt és Girne óvárosában a közel negyven fokos hőségben! Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy különösen nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendtünk! Pár szóval dicsérték Budapestet, s érdeklődéssel, örömmel vizsgálták a kapott ajándékokat: az olajfestményt Szentendréről, a matyó hímzéses terítőket, a gyönyörű képekkel teli Budapest könyveket,  a Nándorfehérvári ütközet emlékére készült ezüstérmét. és a rábaközi illetve hegyközi viseletbe öltöztetett porcelán babákat.
Mivel táncaink e két tájegységről valók, az együttest képviselő gyermekek is ilyen öltözetet viseltek! Ezt kedvesen meg is jegyezte az oktatási miniszter!
Jelen voltunk a hatalmas török és ciprusi zászló ünnepélyes felvonásánál az egyik legmagasabb hely tetején, melyet izgalmas gyermekprogram, sárkányeregetés követett.
Nem volt túl sok időnk a tenger parti szálloda  nyújtotta örömök kihasználására, mivel minél több történelmi nevezetességet látni szerettünk volna! Mivel rendelkezésünkre állt a busz, és kísérőink minden kívánságunkat teljesítették, -nem  hármat, mint a mesékben-,  megnéztük a Bellapais kolostort és apátságot, a csodás ikonokat, Büyük Han karavánszeráját,  Dervis Pasa palotáját és a múzeumot. Mi voltunk az első látogatói –most, hogy felújították - annak a szerájnak, melybe a szamarakkal érkeztek.
Kyrenia lenyűgöző várát két alkalommal látogattuk! Egyik udvarában rendezték azt a nagyon jó hangulatú estet, ahol minden ország  gasztronómiai nevezetességeit is meg lehetett kóstolni! A mi gazdag standunkról különböző viseletbe öltözött kísérőink kínálták az árut!
Csodájára járt mindenki!
Másik alkalommal mi csodáltuk meg a vármúzemban elhelyezett legrégebbi hajóroncsot- Nagy Sándor idejéből való, ahogy azt az amforákban talált mandulákból kiderítették!?-! A híres, régi kikötőben hajóra is szálltunk, működőre!
Szabadidőnk nagy részét lengyel barátainkkal töltöttük, mivel a két delegációnak közös volt a busza! Egyszer ellátogatunk egymáshoz, hogy szorosabbra fűzzük a barátságot!
Köszönjük a képviselőtestület támogatását! Igaz, hogy csak a repülőjegyet nem a rendezők fizették, de támogatás nélkül lett volna olyan gyermek, aki nem tudott volna eljönni erre a felejthetetlen Fesztiválra, ahol hazánknak, népünknek ismét sok csodálót szereztünk!

2016-04-30                  P.Sára   együttesvezető

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés