Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2011. szeptember 23., péntek

Csehországi 17. CIOFF Fesztiválon, Frydek-Místekben jártak a CSEPEL néptáncos gyermekei

Mennyi minden történt, mennyi tapasztalatot gyűjtött az a 35 fős delegáció (köztük négy ifjú népzenész, öt kísérő és egy tolmács, a Kis-Csepel és Csepp-Csepel táncosai), amely azzal a szándékkal indult jún. 14. reggel az egy hetes Nemzetközi Folklór Fesztiválra, hogy megmutassa a cseh közönségnek és a résztvevő együtteseknek, milyen változatos, gazdag a magyar tánchagyomány!

Egy órás műsorral készültünk, melyben szerepelt kalocsai, sárközi, bukovinai, hajdúsági, gömöri, nyírségi, somogyi koreográfia. Volt módunk gyönyörű helyszíneken, - Frydek-Místek főterén többször, filmszínházában, a környező falvak kultúrházaiban, iskoláiban - kitűnő színpadokon, nagyszámú nézőközönségnek 10-40 perces műsorokban bemutatnunk, néha önállóan adva az egész műsort, néha együtt a venezuelai, orosz, szlovák, indiai, lengyel, vagy a szervező cseh Ostrovicka csoport valamelyikével. Módunkban állt megpróbálni egymás táncait a második napon, a vacsorát követő mulatságon, annak az iskolának a kultúrált udvarán, ahol az étkezések zajlottak. Mi sárközi táncot tanítottunk: hatalmasra növekedett a kör, mire a fiaink a bot forgatását, átugrálását kezdték tanítani. Megtapasztaltuk, nemcsak a mi lépéseink megtanulásához szükséges kitartás, de bizony a többiekéhez is!
A hukvaldy műsort követően, a nézőtéren ülő iskolásoknak is tanítottunk egy kis csárdást, cifrát, lengetőt sárközi módra, nagy sikert aratva. A színházterem az iskola legfelső szintjén, a harmadik emeleten volt. Odáig felvitt a lift. Volt ott még egy intim hangulatú, különlegesen berendezett társalgó, mindjárt elképzeltem, hogy itt biztos felolvasások, író-olvasó találkozók szoktak lenni.
Békésen fogyasztottuk az udvaron a busz közelében a magunkkal hozott fánkot, amikor kísérőink szóltak, hogy az az autó ott a kapuban ránk vár, benne a polgármesterrel és a helyettesével, s buszunkba pedig az igazgató asszony fog beszállni, együtt megyünk az iskolamúzeumba. Érdekelte a gyerekeket a régi berendezés, palatábla, tintatartó stb.
Az iskola igényes ebédlőjében megebédeltünk, majd elindultunk a hukvaldi várkastélyhoz. Gyönyörű erdőben haladtunk fölfelé, melyről kiderült, hogy nemzeti vadaspark muflonokkal és egyéb vadállománnyal. Vadakkal nem találkoztunk, de a szerpentines út nem akart véget érni. Gyanítottuk, inkább várat fogunk látni, mint kastélyt! És valóban, Közép-Euróra második legnagyobb várának ódon falai magasodtak előttünk! S ha nem vendégel meg bennünket az igazgató asszony kofolával, ill. sörrel, nem igen tudtuk volna megmászni azt a rengeteg lépcsőt, hogy a várfal tetejéről Beskyd dombjai, hegyei fölött messzire ellássunk a Lengyel határon túlra. Újabb meglepetés várt néhány szinttel lejjebb: kiállításmegnyitó reneszánsz kamarakórussal, egy-egy szlovák, lengyel, cseh várigazgatóval, svédasztallal. Megtudtuk, hogy a három vár együttműködik a jövőben. Intelligensnek, képzettnek bizonyultak a gyermekeink, amikor kérdésekre helyesen válaszoltak, a kezükbe adott zeneszerszámokkal be tudtak kapcsolódni a muzsikálásba. S, amikor a tolmácsunk beállt ötödiknek énekelni a középkori kórusművet…

A csoport jó hangulatát már megalapozta a felújított Zsolna gyönyörű főterének megtekintése, az egy órára, csak a mi rendelkezésünkre bocsátott uszodai játszás, a rozsnyói skanzen meglátogatása, a közös party, a zenészek koncertje a Frydek-i kastélyudvarban, így már a hangulatot csak fokozta az együttesek menettánca a misteki főtérre, a fesztiválzáró ceremónia és disco, s az az órácska, amit „elloptunk” arra a célra, hogy átsétáljuk a keskeny Ostravica folyón, melynek egyik oldalán a morvai Místek, a másikon a sziléziai Frydek terül el, hogy kavicsokat gyűjtsünk emlékbe, a több, mint 500 szereplőt számláló, tíz alkalommal összesen kb 200 percnyi néptáncunk mellé.

Augusztus 17-23-ig viszont látjuk a szervezők ifjúsági csoportját. Szent István ünnepén láthatja műsorukat a csepeli közönség a Munkásotthonban, az érdeklődők a Várban, a Mesterségek Ünnepén.
Bízom benne, hogy a mi Gyermek Néptánc Együtteseinknek is lesznek támogatói, akiknek segítségével –hasonlóan- maradandó élményekben gazdag, színvonalas egy hetet töltenek nálunk a cseh fiatalok.

Bp.,2011.06.22.
Kreiszné dr Paál Sára
A delegáció vezetője

Nincsenek megjegyzések:

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés