Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2017. július 18., kedd

Beszámoló a tánctáborról

Júl.2.-án a sok foglalkoztató anyagot, 10 polifont, de még a táncpadlót is betettük a buszba, úgy, hogy a csomagtartó megtelt, a busz nem, mert többen kocsival jöttek!
Csepp-Csepel Táncegyüttes fényképe. 

Mindenki megelégedésére töltöttük meg a Hotel földszínti és első emeleti szobáit, míg a nagyok a rönkház szobáiban helyezkedtek el. Erre nem is kellett délutánig várni!
Bepakolás után indultunk is a Partüdülő fövenyes partjára, s a fürdés szabályainak ismeretében beléptünk a tiszta vizű Balatonunk  homokos talajára!

Vacsoráig eszegettük a túrós pogácsát, amit Sári néni készített és élveztük a fürdés örömeit! Tudtuk a továbbiakban úgy sem lesz fürdésre ennyi időnk!
Az elmúlt évekből ismertük a tágas éttermet, s konyhások is örömmel üdvözöltek!
Vacsora után a nádfedeles foglalkoztatóban gyűltünk össze, s alakítottuk meg a kalákákat! Ez évben a legnagyobbak /középiskolások/ tanácsadók lettek. Gazdáknak a legidősebb táncosokat választottuk!
A kalákák nevet választottak! Az esti órát a csatakiáltás és induló megalkotásával töltötték, mivel azt a másnapi tábortűznél kellett előadni!
Ezen az estén rovásírással írta lapocskákra mindenki a nevét, így húztunk „titkos barátot”, akinek majd a kézműves foglalkozáson ajándékot készítenek a gyerekek!
„Aktiviti” stílusban ismerkedtünk a jó barát tulajdonságaival!

júl.3.-án hétfőn megismerkedtünk a napirenddel:
  8 óra előtt tisztálkodás, körletrend
  8 órakor reggeli
  9-11,45-ig tánctanulás kis csoportokban
  11,45-12,45-ig strandolás
  13-      ebéd
   15-ig csendespihenő kézműves foglalkozással
   15-17-ig  tánctanulás
   17-18-ig  strandolás
  18,30-  vacsora
  19,15- esti program

Hétfőn az igen színvonalasra sikerült csatakiáltásokat és indulókat hallgatta meg az elfogulatlan zsűri! Egymás produkcióira is szavaztunk! Így alakultak ki a helyezések, mely alapján mindenki kapott „1-4 tulipánt”
Csepp-Csepel Táncegyüttes fényképe.Többen az év során kapott tulipánokat is magukkal hozták!
A tulipánokat érdemes gyűjteni, mert a tábor végén a „Vidámparkban” lehet elkölteni!
Az esti programot szalonnasütés előzte meg! A sülthúsos, hagymás zsíroskenyérből is bőven fogyott!



Júl.4.-én kedden ugyancsak kiscsoportokban tanultuk újra a régebbi koreográfiákat. Délután az új anyagot, a szatmári lépéseket sajátítottuk el.
este két-két kaláka között számháborút rendeztünk, de úgy, hogy előtte a kalákák megkerestek 25-25 db egyforma színű cukrot. A leolvasottak két cukorért újabb számot kaptak, így mindenki hosszabban tudott részt venni a játékban.

Csepp-Csepel Táncegyüttes fényképe. 

Sokat szaladgáltunk ugyan, de a  moldvai táncházra maradt erőnk! Meghívtuk a tatabányai öreg táncegyüttest. Már elmúlt 10 óra, mikor véget ért a mulatság.

Csepp-Csepel Táncegyüttes fényképe.Júl.5.-én szerdán már a konferencia teremben együtt próbáltunk.
 –Engedve sokak akaratának- megrendeztük a számháború visszavágóját! Most a támadók megtalálták a zászlót! Izgalmas volt!
Takarodóig vizes vetélkedőn szórakoztunk, okosodtunk, s nyertünk tulipánokat!



Júl.6.-án, csüt.-ön ugyancsak folyt a munka. De, ahogy egyre melegedett a levegő és a Balaton vize, úgy rövidült a délutáni próba, hogy több időnk legyen a strandolásra!
Vacsora után a kalákák számára ismét izgalmas játékot szervezett Ica néni. Minden kaláka Balatoni „herkentyűket”gyűjtött /képek békáról, siklóról, pontyról, stb, Hatféléből 10-10-t, ezután kereshette az állomásokat a kaláka menetlevele szerint. Az állomásokon kapott feladatok megoldásáért kaphatott a kaláka pontot, melynek alapján  a kalákák sorba rendeződtek, s mindenki megkapta a neki járó tulipánt.
 
Csepp-Csepel Táncegyüttes fényképe.

A felnőttek paprikáskrumplit főztek bográcsban vacsorára, ami a játék végére épp elkészült.
8 óra is elmúlt, mikor megkezdődött a szatmári táncház. Kértük a felnőtteket álljanak be, érezzék milyen nehéz tánccal birkózunk délutánonként!

Csepp-Csepel Táncegyüttes fényképe.Júl.7.-én pénteken elkövetkezett a bemutat napja! Délelőtt a felelevenített koreográfiákat szerkesztettük a Kecskemesébe. Délután játszottunk még egy jó vízicsatát a focipálya homokján.
17 órára a legtöbb szülő megérkezett. A bemutatót a titkosbarátok megajándékozásával kezdtük! A gyönyörű gyöngyszövések, fonalból szőtt tartók, dekopázzsal díszített üvegek sok örömet okoztak!
A „titkosbarátok” egymásra is gondolva táncolták a Kecskemesét, mesélték lengyelül a kecskéit kereső oláh lány viszontagságait!
A bemutató után többen eltávoztak, hazamentek, hogy készüljenek Erdélybe a tánctáborba a Kis-Csepellel!
A maradóknak különféle játékokat, majd esti fürdőzést rendeztünk.
8.-án, szombat délelőtt tartottuk a vidámparkot, benne sok vizes játékkal, melyekre tulipánnal lehetett „befizetni”, s nyerni! A játékok vezetői sebtiben felkészített szülők, pártolók voltak, akiknek szintén örömöt okozott a sok ügyes, lelkes táncoska!
A játékok során még a fagyira félre tett tulipánokat is „beáldozták” néhányan, mások a „licitálással” megszerezhető tárgyakra „spóroltak” !

Minden esetre a következő tanévben is érdemes lesz minél több tulipánt kiérdemelni!

Szombat ebédtől vasárnap ebédig tartott az öntevékeny családi nap, melyet legtöbben strandolásra használtak! Mikor búcsút vettünk ettől a gyönyörű akarattyai  partszakasztól, tűzött a nap!


Nincsenek megjegyzések:

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés