Izmír 3.rész

IZMÍR 2010. A gyermekszeretetről 3.rész

Izmír lakosságának 40 %-a jelenleg fiatalkorú, tudtuk meg a polgármester úrtól, a delegációk számára rendezett fogadáson, ahol minden nemzet viseletbe öltözött képviselője átadta hazáját reprezentáló kisajándékát, ő és török fogadó pajtása kezet fogott a polgármester úrral, s mindketten átvették Izmír város bronzplakettjét, és az egyéb ajándékot tartalmazó zacskót. Ezt követően a régió elöljárója, Mr Aziz KOCAOGLU fogadta a gyermekeket. Ott sem maradt el az ajándékozás szertartása.

Már az iskolában feltűnt az oldott, barátságos hangulat. Csinos, egyforma ruhájukról föl tudtuk ismerni, kik alsósok és kik felsősök. A gyermekek a szünetekben ugyanúgy játszottak, sétálgattak, mint itthon bármely iskolában, ha velünk találkoztak, nem felejtettek el köszönni, s azonnal, érdeklődve, gyermekeink köré sereglettek. Érdekesnek találtuk, hogy az igazgató úr szobájában monitoron lehetett követni minden tantermen kívüli helyszínt. A kétemeletes épületben a tanárok lifttel közlekedhetek, a lépcsőkanyarulatokban a gyermekek kis tükörben ellenőrizhették, rendben vannak-e hajfonataik. A mellékhelységek tiszták, s a hagyományos guggolós WC mellet angol WC is fellelhető.

Ha gyermekkel találkozik egy török ember az utcán, biztosan elmosolyodik. És kora délután nagyon sok gyermek és fiatal tart hazafelé, egyenruhájukból kiderül, hogy melyik iskolából. Így háttérbe szorulnak a létező vagyoni különbségek, a divatozás, a márkás holmik tulajdonlásának mindent felülíró vágya, s az ebből adódó konfliktusok kiszorulnak az iskolából.

Az egyenruhák kavalkádját a Fesztiválnyitó felvonuláson figyelhettük meg igazán. Az öt km hosszú út szegélyén lelkes gyermeksereg éljenezte a viseletben felvonuló, táncoló és zenélő csoportokat. A fogadó gyermekek is vonultak: Ők cipelték, örömmel, a pulóverrel, vízzel megrakott TRT hátizsákokat.

S bár minden nemzetet ovációval fogadtak a felvonulásra kíváncsi emberek, de a legtöbb szegfűt mégiscsak mi, magyarok kaptuk. Ha meglátták a táblánkon a feliratot: MAGARISTAN , még egy-két magyar szóval is kedveskedtek.

A 42 nemzet valamennyi képviselője büszke öntudatot sugárzott, amint vonult Izmír tengerparti sétányán, pedig a tűző nap, a viseletünkhöz tartozó alsószoknyák, a fiúk mellénye és kalapja, ugyancsak próbára tették állóképességünket. A kozák legénykék kucsmája, a kazakstániak bundamellény, a mexikói lányok sokrétegű, abroncsos szoknyája, a kyrgyztániak hegyes csákója még nagyobb önfegyelmet igényelt. Nijer, Mozambique, Senegál táncosai voltak az alkalomhoz leginkább kényelmesen öltözve.

A menettánc közben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az énekszó helyett ütemesen kiáltják török kísérőink: ma-gya-ris-tan. Válaszul a mieink: tür-ki-je.Mögöttünk: Lit-va-ni-a, válasz:tür-ki-je. Előttünk:Co-lum-bi-a, tür-ki-je. S így vonult a menet az Alsancak Pier térre, ahol katonai tiszteletadással koszorúzták meg az államférfiak Atatürk szobrát.

A lengyel barátaink hiányoztak. Ők lemondták a részvételt az országukat ért légikatasztrófa miatt. Együttérzésből azt a koreográfiánkat táncoltuk a másnapi koncerten, melyben énekeljük: „Kiskacsa fürdik fekete tóba, anyjához készül Lengyelországba”.

Az ünnepség után minden gyermek kapott olyan édességet, melynek készítéséhez Guinness rekordi mennyiségben, mi is hozzájárultunk itthonról vitt liszttel.

A 42 busz, az ünnepség végére, már a tér másik oldalán sorakozott, a miénk valahol a sor közepén. Alig vártuk, hogy beszállhassunk. Ez a kényelmes busz hozott bennünket az Isztambuli Repülő térről Izmírbe, majd 11 nap múlva vissza, és minden reggel ebbe szálltunk be az iskolánál, s este ki, amikor a programokról megérkeztünk.

Egyetlen napot pihenhetett a busz, amikor is a családok vásárolni vitték a gyermekeket. Kivéve minden együttesből egy képviselőt, tőlünk Keresztény Csengét, és az őt fogadó török gyermeket, akik külön repülővel, Ankarába, Törökország fővárosába, utaztak. Ugyanis a Török Televízió elnöke, a miniszterelnök,a köztársasági elnök, és a Turkish Grand National Assembly elöljárója is szakított arra időt, fontosnak tartotta, hogy fogadja a delegációkat,ajándékot adjon mind a török, mind a vendég gyermeknek, s megtisztelje a gyerekeket azzal, hogy elmond néhány gondolatot Törökországról, az együttműködésről, a szolidaritásról, a demokráciáról, a fejlődésről, a barátságról, a békéről Atatürk szellemiségében.

Amir, a bosnyák fiatalember, aki Ankarában jár egyetemre, /angol, spanyol szakos/, az elmúlt évi Fesztiválon ismerte meg a magyar csoportot, s szerette meg az együttes tagjait. Amikor megtudta, hogy Magyarországról ismét a Csepp-Csepelt hívta meg a TV, kérte, lehessen ez évben is ő a mi kísérőnk. Kedvesnek, fegyelmezettnek, megbízhatónak, pontosnak, szófogadónak, de vidámnak ismerete meg az Együttest. Tetszett neki a néptánc produkciónk, s élvezte a beszédünk dallamosságát. Jól együtt tudott működni Lovász Ildikóval, az Eötvös iskola angol-magyar szakos tanárával, aki a tolmács feladatot látta el kitűnően.

Amír és a csoport felnőtt kísérői is csak ezen a napon nem voltak kora reggeltől késő estig boldogító szolgálatban.