Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2015. október 6., kedd

MAROKKÓ is AFRIKA?



          A Csepp-Csepel delegáció a 2015. évi FIFE Fesztiválon


         Mi már sokat hallottunk a menekülni kényszerülő szírekről, hiszen 2014.-ben Gaziantepben rendezte a TRT a Nemzetközi Gyermektánc Fesztiválját. Ez a város nem esik messze a szír határtól! 2015.áprilisában,  ugyanezen a Fesztiválon Antalyában szóba sem kerültek a vándorlók. Júl.21.-én, amikor a Török Légitársaság kényelmes repülőjén Isztambulba vettük az irányt Casablanka felé nem tudtuk még elképzelni ezt az újkori népvándorlást!
Mind Törökországban, mind Marokkóban nyugodt, barátságos, vidám, készséges, elégedett emberekkel találkoztunk!
Sáléban nagy örömmel fogadtak bennünket a két évvel ezelőtt szerzett barátaink!
22.-én, a Campus kollégiumának udvarán leszálltunk a légkondicionált buszról, mellyel a repülő térről hoztak:Régi barátként öleléssel üdvözöltük egymást Badrral és Szukival, delegációnk kísérőivel, a Fesztivál igazgatójával és rendezőivel, és nem utolsó sorban Alival, aki a Fesztivál egész ideje alatt a rendelkezésünkre álló buszt vezette és nagyon figyelt, ne hogy bármiben is hiányt szenvedjünk!
23.-án, reggeli után, alig vártuk, hogy induljunk az Óceánhoz! De előbb be kellett mutassuk a hozott koreográfiákat a rendezőknek! Az előadást a TV is közvetítette, ezért le kellett rövidítsük a rábaközit!
A homokos part, ahová bennünket kísértek, a királyi rezidencia mellett volt. S bár még két alkalommal élveztük ezen a helyen a hatalmas hullámokat, és a kellemes napsütést, a királyi család tagjait nem pillantottuk meg!
Viszont 25.-én, amikor is a Fesztivál összes résztvevője –viseletbe öltözve- beült a Parlament soraiba, a Parlament elnöke, a királynő beszélt hozzánk, vele cseréltük ki ajándékainkat. Jártunk a királyi palota udvarán is, de bizony a királynak csak a képét láthattuk a Főpolgármesteri Hivatalban és a Kormányzónál is!
A Főpolgármesteri fogadáson csak Erdély Eszter és Dobos Zalán járt a Parádé után: Rabat főutcáin haladva a sorban táncoltunk és énekeltünk, miközben két oldalról zúgott a taps!
A csadorba öltözött ifjabb és idősebb hölgyek táblagéppel fotóztak, videóztak. Tudták, hogy mi a magyarok vagyunk, hiszen élen a magyar és Csepel zászlót vitték zászlósaink.
Máskor jártunk a medinában, meglátogattuk a Mauzóleumot, s a kertében az oszloperdőt,  abban a „halott” városrészben, melyet nagyon régen földrengés súlytott, a romokon mostanában sok-sok gólya talál nyugalmat. A látni valókról Hantos Lili közölt ismereteket nagyon fölkészülten.
Ellátogattunk a Magyar Nagykövetség gyönyörű épületébe, kertjébe! Az úszómedencéjében pedig hatalmasat játszottunk! A nagykövet úrnak elvittük Csepel ereklyéit, ő pedig beszélt ottani munkájáról.
A bazári forgatag ismét különleges élményt nyújtott. Az utcácskák üzletecskéiben és előtte rengeteg mindenféle áru! A keresztutcácskák apró műhelyeiben pedig készítik a bőrárut, a cipőket, szövik az anyagokat, varrják a ruhákat, csinálják a mindenféle kézműves terméket! Mindez bejárhatatlan területen!
Félelemre nem láttunk okot!
Három este a Fesztiválon résztvevő 24 együttes műsort adott, különböző helyszíneken, és mindig hatalmas, érdeklődő tömeg előtt. Az előadások 9,30 előtt nem kezdődtek, így a vacsorára és a fekvésre szokatlanul késői órában került sor!
Valamennyiünket, a 24 delegáció tagot, akik a Fesztivál vendégei voltak, és a 16 kísérő szülőt a szó szoros értelmében fűtötte a lelkesedés! A kevés alvás ellenére minden programban lelkesen vettünk részt! Azt is tudtuk, hogy Magyarországot, Csepelt képviseljük.
        Ja! És mennyi idő alatt hevertük ki a Fesztivál fáradalmait?...
 Az élményekről szept. 26.-án ebéd, vetítés és vetélkedő keretében beszélgetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés